—Hogyan kerültél kapcsolatba a szellemvilággal? —Elkezdtem érdeklodni a téma iránt. Egyre több szakkönyvet olvastam el, és a bennük leírt módszerekkel próbálkoztam szellemet idézni. Az egyikkel meg is történt. A szellemek közöttünk élnek, csak az emberek többsége nem tudja érzékelni őket, ami sokszor azért is szerencsés, mert számos esetben jobb az ártatlan tudatlanság, mint az a tudat, hogy bárhová is mész, van arra esély, hogy valaki vagy valami más is ott van veled. Ahhoz, hogy valaki érzékelni tudja őket, fejlesztenie kell egyes rejtett vagy előtérbe nem kerülő érzékeit, meditálnia kell, és legfőképpen fel kell készülni egy ilyen találkozásra. A szellemek tudják, mikor kell nekik felfedniük önmagukat, de általában, ha az ember nem akarja, nem mutatkoznak előtte. —Szóval egyfajta hatodik érzékkel kell rendelkezni? —Ezzel a képességgel, amely minden emberben megvan, sok mindent meg lehet látni, sok mindent lehet vele érzékelni. A szellemekkel való kommunikációhoz energiát kell gyűjteni, meditálni, sőt akár transzba is kell esni. Mélyen a tudatalattinkba kell szállnunk, és tudatunkkal lemerülnünk abba a kis szentélybe, amely a köldökünktől két cmrel felfelé helyezkedik el. Ezt csak hosszas gyakorlatok árán érhetjük el, nekem például évekbe telt, amíg megtaláltam. Ezzel a gyakorlattal lehet energiával feltöltődni. A hatodik érzékkel még valamennyire a jövőt is fel lehet kutatni. Én sokszor láttam előre vagy meditálva, vagy álmomban egyes mozzanatokat, sőt, katasztrófákat is. És ha kellő energiával vagyok feltöltődve, a szellemek jelenlétét is érzékelni tudom. —Most van itt a szobában szellem? —Pillanatnyilag kissé fáradt vagyok, most nem tudnám ezt megmondani. Viszont lehetnek, mert érzékelik, ha róluk beszélünk, ahogy rájuk gondolunk, bár közvetlenül ezért még nem fognak megjelenni. Ha itt lennének, akkor sem érzékelhetnénk őket. Viszont nem mindig csak azoknak fedik fel magukat, akik ezt akarják és nem félnek tőlük. —És a kopogások, szellemjárások? —Egyszer írtam egyik ismerősömnek a témáról, amikor hirtelen rossz érzés fogott el. Szorítást éreztem. Úgy látszik, a szellem nem akarta, hogy a címzettnek elmondjam a gondolataimat. Ez nem feltétlenül jelent rosszat. Vannak jó és gonosz szellemek. Találkoztam már mindkét fajtával. Sajnos egy időszakban nagyon felelőtlenül bántam a képességeimmel, nem voltam tisztában a lehetséges következményeivel. Nemcsak a fehér mágiával, amely inkább építo jellegű varázslat, hanem a fekete mágiával is foglalkoztam. Pedig azzal nem lett volna szabad. A fekete mágia a Gonosz mágiája. Saját hibámból tanultam meg, hogy a fekete mágia nem felelőtlenek kezébe való, mert iszonyú veszélyes nemcsak az egyénre, hanem a világra nézve is. —A Poltergeist-jelenségeket (kopogásokat) is a gonosz szellemek okozzák? —Nem feltétlenül. A halál bekövetkeztekor a lélek kiszabadul a testből, és a túlvilágra utazik. Vannak azonban olyan lelkek, akik a két világ közt ragadnak. Nem köti őket fizikailag már semmi az élok világhoz, mégis, féligmeddig itt kell továbbá is létezniük, például azért, mert még nem tudták feldolgozni a haláluk élményét. Itt nem tudnak magukkal mit kezdeni. Vannak olyan szellemek, akik meglátogatják a szeretteiket, engem is sokszor látogatott meg halott nagyapám szelleme. Ők valami apró jellel éreztetik jelenlétüket. A szellemek, ha kellő energiát gyűjtenek, materializálni tudják egyes testrészeiket, tehát fizikai kontaktust tudnak teremteni az élokkel. Az ittragadt szellemek nem találják a helyüket, és a gonoszabbik fajta idézi elő a Poltergeistjelenségeket. Ezek lehetnek kopogások, halk neszezések, ajtókaparások. De néhány extrém esetben ajtók nyitódhatnak és csukódhatnak, szekrények mászhatnak el a helyükről. A kopogásokat nemcsak szellemek okozhatják. Élo ember is előidézheti, amikor valamilyen elnyomott emlék vagy meg nem valósult vágy kivetítődik a környezetére. Egyes apró tárgyak eltűnése, majd hirtelen, váratlan megkerülése is e kategóriába tartozik (amennyiben nem a feledékenységünk miatt mondjuk rá egy tárgyra, hogy eltűnt). Nekem is tűnt már el egy könyvem, amely pont a fehér mágiáról szólt. —Hogyan lehet elűzni a nemkívánatos vendégeket? —A filmeken is látható klasszikus módszerekkel: ördöguzéssel, füstöléssel, imádkozással. A gonosz démonokat csakis a szeretet ereje tudja elűzni. —Voltál már szellemidézésen? —78 alkalommal. A szellemidézést lehetőleg profi hajtsa végre, mert ilyenkor nyílik meg az a kapu, ami a holtakat választja el az éloktol. Ezt a kaput azonban nemcsak kinyitni, hanem be is kell tudni zárni. Aki nem elég gyakorlott, az könnyen csapdába is kerülhet. —Mit érzel egy szellem jelenlétekor? —Ha kellő energiaszinten állok, akkor egyszerűen megérzem azt, hogy valaki mondjuk áll a hátam mögött vagy a sarokban. Olyan érzés ez, amit akkor érez valaki, ha például figyelik őt, és ettől szinte feláll a szőr a hátán. Érzi a tekintetet a testén. Aki nem meditál, nincs egy olyan szinten, ahol feloldódik a szellemvilágot a miénktől elválasztó vékony réteg, még az is érezheti a jelenlétüket, például úgy, ha egy helyiség egy részében hirtelen érthetetlen módon lehűl a hőmérséklet és hidegebb lesz, mint a szobában bárhol másutt. Aznap este a beszélgetésünk után egy dobshow-ra voltunk hivatalosak. A program után a szállásunk felé sétáltunk, és ezalatt mondta el, hogy az előadás alatt érzékelte egy szellem jelenlétét. —Hol állt? —A hátunk mögött a fal mentén, de énhozzám volt közelebb. Viszont elküldtem. Egyébként azért tudtam ma mégis megérezni a jelenlétét, mert a dobshow emlékeztetett a régi kultúrák zenei rítusaira, és ezzel valamely régebbi életem emlékképei jelentek meg előttem. Gondoltad volna, hogy csak fizikailag ülök melletted, és valójában nem vagyok ott…? —Szóval hiszel a reinkarnációban? —Igen, persze, hiszen már jártam egyik előző életemben, ugyancsak meditációim alatt. Azok közt voltam, akik elpusztították Atlantiszt. Úgy tudom, most éppen e korban élők szellemei születnek újjá, kerülnek új testbe. —Hadd tegyek fel egy elég fontos kérdést: hiszel Istenben? —Én egy olyan Istenben hiszek, aki minden ember lelkében ott lakozik. Mindenkiben ott él. Benned is, bennem is. Viszont az egyházban, mint intézményben nem hiszek. —Hogy állsz hozzá a többi paranormális jelenségekhez? —Ha ma még nem mondtam volna elég új és különös, de hangsúlyozom, igaz dolgokat magamról, akkor azt is elárulhatom, hogy energiát nem csak felvenni, hanem adni is tudok. A bal tenyeremen áramlik az energia be, a jobbon pedig ki. Nagyon előnyös adottság ez, kisebb betegségeket, például a fejfájást rövid időn belül meg tudom szüntetni. Ez nemcsak nálam, hanem már másoknál is bevált. És az energiát nemcsak közvetlen módon, tehát érintéssel, hanem az éteren keresztül is el tudom küldeni. Egyszer több száz kilométerrel arrébb adódott le az energia és ezt később a címzettjével le is nyomoztuk: pont abban az időszakban érte kisebb meglepetés a semmiből, amikor én elküldtem azt. Álmából ébredt, bizsergést érzett és annyira frissnek, energikusnak érezte magát, hogy aztán el sem tudott aludni. Na ez persze még nem azt jelenti, hogyha megfogok egy villanykörtét, az világítani kezd. Nem igazán áramot küldök én, hanem ahhoz hasonlót. Ahogy az áram tölti fel az elektromos gépeket energiával, úgy az embereket is egy speciális energia működteti. Ezt átadhatom közvetlenül és közvetett módon is. Sőt, már levélben is küldtem már. Sokat levelezek, sok levelezőbarátom él. Egyszer meg tudtam állapítani sok hasonló stílusban írt vers közül, hogy melyiket nem a levelezőtársam írt. Bejött, de nem a szerencsére hagyatkoztam. Úgy tudtam megállapítani, melyik vers lóg ki a sorból, hogy a papíron megéreztem, mely műhöz köti az íróját valamilyen érzelmi kapcsolat. Természetesen a sajátjaihoz, mert azok az ő költeményei. Mindezek ellenére nem vallom magam parafenoménnek, én csak próbálkozom. —Belelátsz a jövőbe? —Bizonyos dolgokat előre megérzek, de ezt nem nevezném jövőlátásnak, jóslásnak. A természet is egy barométer, egyes állatok pillanatnyi viselkedéséből következtethetünk az időjárás-változásokra. Előttem képek jelennek meg, és sokszor álmomban. Csupán az életemben hamarosan bekövetkező nagyobb változásokat érzem meg, főleg az olyanokat, amelyek tőlem független okokból fognak végbemenni. Olykor viszont nem én érzem meg a közeljövő hirtelen változásait, hanem megsúgják nekem. —Kik? —Nos, az embernek vannak ún. védőszellemei. Lehet, hogy neked is, csak még nem hívtad őket segítségül, mert nem érzékelted őket, vagy mert a szellemek nem láttak rá okot, hogy beavatkozzanak. Nekem sokszor ők súgják meg, mit kellene tennem. —És hogyan tudatják veled az előrejelzéseiket? —Hangokat hallok a fejemben. No nem mintha őrült lennék, mert ez egy kicsit úgy hangzik. De sokszor előfordul, hogy más, élő emberekkel mondatják ki. —Hogyan tehet szert valaki ilyen képességekre? —Ezekre csak azok képesek, akik megkapták ezt az apró ajándékot. Ezt az ajándékot nem lehet kérni — csak kapni. Hét éves koromban mellettem csapott a földbe egy villám. Talán azóta vannak meg ezek a képességeim. A képességeket ritkán fedezik fel az emberek csak úgy, hirtelen. Meditációval, jógával kell ezeket fejleszteni. Minden ilyen képesség sok energiát igényel. Különböző módszerekkel, gyakorlatokkal fel lehet tölteni az emberi testben lévő energiaközpontokat, a csakrákat. —Ezek a csakrák hol találhatóak? —A homlokon a két szem közt található egy, ezt Harmadik Szemnek is nevezik. A fejünk búbján található csakra valójában egy vevőként funkcionál, amellyel az Univerzumból érkező energiát tudjuk fogadni. A szellemek észlelését stimuláló csakra a nyakunkban található. A nemi potenciálunkért felelős csakra a köldök alatt két cm-re helyezkedik el. A szív csakra adja a szeretetet. Vannak tanulásért felelős csakrák is, ezek a jobb és bal térdünkben találhatók. E központok segítségével a testben energiaáramlatok keletkeznek. Amikor megcsappan ez a mennyiség, az ember hirtelen fáradt lesz, sőt, amikor egyszer túl intenzíven használtam az energialeadást, kissé megszédültem. Viszont akiknek sikerül megtalálniuk az Univerzum energiaáramlásának csatornáját, rácsatlakozva szinte végtelen mennyiségű energiát „tölthet le”. Ezek a csakrák a legfontosabbak. Rajtuk kívül száz és száz kisebbek találhatóak, szinte behálózzák az ember testét. —Ilyen nem mindennapi képességekkel az embereket mennyire látod „jobban”, vagy máshogy? —Nagyjából bele tudok látni az emberek fejébe, viszont a gondolataikban nem tudok olvasni. Mélyen az ember szemébe kell néznem, és csak akkor tudok belelátni, ha ő megnyílik előttem; nyitott lesz, így a külvilág elé emelt fal vagy zárt ajtó egy időre megnyílik. Sokszor csak arcokat látok — volt már úgy, hogy női arcot láttam belső énként egy férfiban. Azonban vannak ellenállóbbak is, akik erősen őrzik a „kapujukat”. Általában annyira szúrós szemmel néznek, hogy egy átlagember nem tud a szemükbe nézni, vagy ha egy pillanatra igen, utána elkapja a tekintetét és kellemetlenül érzi magát. Velem is történt már ilyen, sőt az is megesett már, hogy a célszemély észrevette, hogy hosszú ideje nézem őt. Elkapta a tekintetét vagy megkérdezte, miért bámulom őt. Ilyenkor kissé kellemetlenül érzem magam, hisz nem éppen rám tartozó titkok után kutatok, viszont ezeket a titkokat megőrzöm. Téged is vizsgáltalak, de ez hosszú folyamat és beletelik egy kis időbe, te viszont idő előtt észrevettél engem. Tehát a te fejedbe még nem jutottam be — egyelőre… —És ha megkérlek, belenézel? —Úgy már nem megy a dolog, ha az alany tudatában van annak, hogy vizsgálom. És persze az embernek lehetnek titkai, amelyet tényleg nem tartoznak másra, de én nem vagyok képes ennyire mélyen belemenni az emberek fejébe. —Kinek meséltél már a képességeidről? —Nem sok embernek. Egyik barátomnak beszámoltam a szellemekkel való kapcsolataimról, és hamarosan éreztem is egy jelenlétét. Megmondtam neki, hol áll, mire ő nem vehette túl komolyan a történeteimet, mert odament a szellem elé, és elkezdte csapkodni és rugdosni a levegőt. Másnap mesélte, hogy szörnyű rémálma volt az éjjel: valaki félholtra verte álmában. Én előre tudtam ezt, de direkt nem szóltam neki, hogy tanuljon a hibájából. Tanulja meg azt, amit én is kénytelen voltam megtanulni: nem szabad az ilyen dolgokat félvállról venni. Bár szüleimnek is volt egy-két kellemetlen élménye a kopogó szellemekkel, nem tudnak az én hétköznapi meditációimról. —És a szkeptikusok? —Nem hibáztatom őket. Az ember csak azt tudja megérteni, amit meg akar érteni, és amit meg mer érteni. A szkeptikusok világnézetébe már nem férnek bele a felszín alatti rejtett dolgok. Néha én is kételkedem az egészben, viszont a megtapasztalt dolgok mindig meggyőznek. * Interjúalanyom nevének eltitkolását kérte. Az egész hétvégét átölelő beszélgetésen sok olyan dolog is elhangzott, amely egy részét jobbnak láttuk átalakítva leírni, vagy teljesen kihagyni a kéziratból.