Dennis Schranz a történelmi vadnyugat egy részébe csöppent, amikor 1986-ban megvásárolta az Oliver House-t az arizonai Bisbeeben. A házat 1909-ben Edith Ann Oliver építtette, aki egy bányavállalkozó, Henry Oliver felesége volt. A hely eredetileg az Arizona és a Calumet Bányavállalat vezető beosztottjainak vendégháza volt és tervezőközpontként is működött. Mint leendő új tulajdonos, a férfi tökéletes, bár felújításra szoruló panziót látott az épületben. Már mindenben megállapodott a ház előző gazdáival és éppen fizetni készült, amikor egyikük felugrott és bevallotta, hogy nem tudná tiszta lelkiismerettel eladni az épületet. - A házat kísértetek lakják. - mondta - Összesen öten vannak, és az egyikük gonosz. Mivel Schranz akkoriban még nem nagyon hitt a szellemekben, megnyugtatta őket, hogy ez nem zavarja őt, majd megkötötték az üzletet. Később azonban, amikor egyes egyedül készült első éjszakáját a házban tölteni, vízcsobogást hallott a falban futó vezetékekből, amelyeket pedig már rég eltávolították onnan. Ez már önmagában is furcsa dolog lett volna, hiszen ő volt az egyetlen, aki az épületben tartózkodott. Miután a vízcsobogás megszűnt, lépéseket hallott a földszinti hallból. Ahogy a szobája felé közeledtek, arra gondolt, milyen jó, hogy magára zárta az ajtót. Ez azonban felesleges műveletnek bizonyult, mivel a léptek tovább közeledtek, immár a szobájában, egészen az ágyáig. Mindez pedig csak a kezdet volt Schranz és a többi ember számára, akik már megszálltak a panzióban. A ház kísértet lakóit eddig még nem azonosították, ám ezen a helyen valamikor régen, több gyilkosság is történt, amelyek esetleg segítségünkre lehetnek. Ezek közül az egyik egy bányamunkás, Nat Anderson halálával végződött, akit a második emeleti lépcsőfeljáró tetején lőttek le 1920. február 22-én. A Bisbee Daily Review című helyi lap szerint Andersont egyszer fejbe, majd hátba lőtték kora reggel, miközben 13-as számú szobájába tartott. Gyilkosát sajnos nem sikerült elfogni, így a bűntény mai napig megoldatlannak számít. Egy másik eset - amelyet nem támaszt alá semmilyen hivatalos irat - 1932-ből való, egy férfiről szól, aki a feleségét állítólag a mai Kék szobában házasságtörésen kapta. A látványtól feldühödve a férfi mindkettejüket megölte, végiglövöldözte az első emeletet, majd magával is végzett. Terri King, az előző tulajdonos a 13-as, a Kék és sok más szobában is érezte már szellem jelenlétét. Egy alkalommal a Kapitány szobába ment áthúzni az ágyneműt. Mikor belépett a szobába valakinek az ellenséges jelenlétét érezte, majd egy hang kiabált rá: -Kifelé! - Mivel egyedül ő tartózkodott a szobában, próbára tette a test nélküli hangot és ugyanolyan magabiztosan válaszolt. - Hogy érted azt, hogy kifelé? Mégis ki fogja akkor áthúzni az ágyakat? Tűnj el te! - Minden bizonnyal meg is tette. Ezek után soha többet nem hallotta a hangot. Egy másik eset a Nagymama szobával kapcsolatos. Az e helységben megszállók közül többen is beszámoltak róla, hogy egy öreg hölgy figyeli őket éjszakánként. Bár a jelenés elég feszültté tette a vendégeket, a történetek szerint a jóságos szellem védelmezően ajánlotta fel jelenlétét. A tanulmány módszerét Schmeidlertől (1966) kölcsönöztem, aki kidolgozott egy eljárást a jelenésekről szóló történetek osztályozására. Ennek lényege, hogy különböző médiumok egymástól függetlenül vaktérképek alapján bejárják a szellemjárta házat és megjelölik azokat a helyeket, ahol kísértetek jelenlétének fókuszpontját érzékelik. Az eredményeket ezután összevetik a tulajdonosok beszámolóival és megállapítják, hogy mely esetekben van összefüggés a kettő között. A tanulmány kivitelezésében a tucsoni Pima Community College 19 kezdő parapszichológia hallgatója és egy tapasztalt médium vett részt. Ő Shirley Nelson, a helyi tisztánlátó, aki azt vallja magáról, hogy 6 éves kora óta van különleges képessége birtokában és az elmúlt 16 év során rengeteg tapasztalatot szerzett e téren. Szakterületei közé tartozik az üzleti, jogi és orvosi tanácsadás, de nagy tapasztalata van az olyan jellegű dolgokban is, mint a "médium írás". A kezdők csoportját 18 és 45 év közötti fiúk (5 fő) és lányok (14 fő) alkották, akik mind a Pima Community College első évfolyamos parapszichológia hallgatói voltak. Tizenegy közülük hitt az efféle jelenségekben, a többiek pedig határozatlanok voltak. A tapasztalatlan hét hallgató nem nagyon rendelkezett ilyen irányú élményekkel. Közülük négyen állították, hogy hisznek a jelenségek létezésében, míg hárman szkeptikusan álltak a gyakorlathoz. A nyomozás estéjén a résztvevőknek volt idejük, hogy kipihenjék magukat, találkoztak a tulajdonossal, majd együtt megvacsoráztak. Az egyetlen szigorú szabály az volt, hogy nem beszélhettek semmilyen szellemekkel kapcsolatos témáról. Minden olyan berendezési tárgyat, vagy kelléket, amely utalhatott volna a szobák, vagy a panzió történelmére, azt a személyzet még az érkezésünk előtt eltávolította, vagy eltakarta. Közvetlenül a vacsora után ismertettem velük a kísérlet részleteit. A ház körbejárását a tapasztalt médium kezdi, akinek az érzéseit és észrevételeit szobáról-szobára rögzítjük. Mikor a médium befejezte a sétáját, minden hallgató megkapta a ház alaprajzát. Mindenkinek elmondtuk, hogy egymást követve, szobáról szobára be kell járniuk a házat. Figyeltünk arra, hogy egy helységben csak egy ember tartózkodjon és azt se tegye 10 percnél tovább. Egy szobába belépve figyelniük kellett a megérzéseiket, és ha valahol szellem jelenlétét érzékelték, akkor azt X-el kellett jelölniük az alaprajzukon. Mindez természetesen a folyosókra is vonatkozott. Mivel összesen 14 szoba és 19 résztvevő volt, inkább a megérzések azonnali rögzítését és a tulajdonság lista kitöltését kértük, mintsem az adatokra való visszaemlékezést. A séta befejezése után a résztvevők visszatértek a földszinti előtérbe és ott kellett várniuk, míg mindenki nem végzett a vizsgálattal. A tapasztalataikat természetesen nem tárgyalhatták meg a többiekkel. Körülbelül két órába tellett, míg mindenki bejárta a házat. Ezek után a hallgatók végre megbeszélhették az élményeiket. Következő lépésként mindenki kapott egy naplóként szolgáló füzetet, amelybe az éjszakai tapasztalataikat kellett feljegyezniük. Mindent le kellett írniuk, amit a szobájukban töltött idő alatt említésre méltónak találtak. Az egyik résztvevő felesége, akinek a Nagymama szoba jutott, a következőket jegyezte föl a naplójában: "Először elég kényelmetlenül éreztem magam a szobában, mert valamiféle nehéz illat terjengett a levegőben. Ráadásul valami furcsát éreztem a bal sarokban, a szék mellett. … Miután kiosztották a szobákat, June, Shirley és Tina is bejöttek a szobámba. Mindannyian úgy érezték, hogy egy szomorú, félénk, talán bántalmazott kisgyerek van ott. … Shirley (a médium) érezte magát a legkényelmetlenebbül, ezért megkért minket, hogy fogjuk meg egymás kezét és ismételjük utána a következőket … kérjük meg a szellemet, hogy keresse a fehér fényt." Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a médium érintkezett a hallgatókkal, bár ő spirituális tanácsadói minőségben is jelen volt, nem csak az általa közvetített adatok voltak fontosak. Semmilyen más információcsere nem zajlott Shirley és a hallgatók között, az illető hölgy mégis kellően megnyugodott és a Nagymama szobában maradt. A ház személyzete teljes titoktartást fogadott a panzió történetét illetően a kísérlet idejére. Másnap reggel azonban segítettek összegezni a tapasztalatokat és elvégezni az összehasonlításokat. Az eredmények statisztikus kiértékelése azt mutatta, hogy a tapasztalt médium és rajta kívül még egy hallgató válaszai figyelemreméltóan sok egybeesést mutattak a személyzet által megadott adatokkal. Másnap, a reggelit követően a résztvevők úgy mesélték el éjszakai élményeiket, hogy még mindig nem tudtak semmit a ház történetéről. A hallgatók feljegyeztek minden olyan esetet, amely élénk álmokra, vagy testelhagyásos élményekre utalhattak. Az álmokkal kapcsolatos beszámolók olyan jeleneteket tartalmaztak, amelyekben a ház valaha élt lakói megjelentek az álmodóknak. Mindössze négy napló gazdája jelentette, hogy nem észlelt semmi különöset, noha egyikük hőmérséklet-ingadozásokról és a szobájában terjengő áporodott szagról számolt be, ám ezeket a fizikai környezet hatásának vélte. A maradék hat napló (amely 4 különböző szobából származott) meglepően nagy hasonlóságot mutatott mind stílusban, mind tartalomban. Abban mindegyik megegyezett, hogy az álmodó személy tudatában volt, hogy nincs ébren és a szobájában tartózkodik egy idegen társaságában. Az élmények néhányuk számára szórakoztatónak bizonyultak, mint ahogy ez az egyik férfi naplófeljegyzésből is látszik, aki a Camea szobában töltötte az éjszakát. "Álmomban felültem az ágyamban és belenéztem a tükörbe, amiben egy fiatal nő képét láttam visszatükröződni. Az arca fényben úszott, ahogy az ágy bal oldalán ült és figyelt engem. Rövid, barna haja volt. Mikor a fejemet balra fordítottam, hogy ne csak a tükörben lássam, nem láttam semmit, csak a sötét szobát. Ha jól emlékszem ez még egyszer megtörtént, csak a második alkalommal egy másik nőt láttam. Korban hasonlóak voltak, viszont a másodiknak hosszabb haja volt." "Később beszélgetést hallottam az előtérből. Azonnal felébredtem, de abban a pillanatban csend lett." "Mikor visszaaludtam az előző álmom után, egy férfi jelenlétét éreztem, aki mindenképpen fel akart tűnni. Kapcsolatban állhatott a hadsereggel... mintha háborúba indult volna, vagy éppen visszatért. Közepes testfelépítésű, barna, göndör hajú férfi volt." Ez a férfi másnap azt mondta, hogy ezek az élmények kétségkívül meggyőzték a paranormális jelenségek létezéséről. - Általában nem emlékszem az álmaimra, - mondta - de ezek teljesen mások voltak. Sokkal jobban a tudatomnál voltam és hihetetlenül élénk volt az egész. Mások számára ugyanezek az élmények kellemetlenebbek voltak: "Felébredtem az álmomból és megláttam az ágyammal szemben álló fogast a szoba másik végében. Balra tőle valakinek a jelenlétét éreztem. A jelenés pont minket nézett (a szobatársnőmet és engem). Nem tudtam, hogy mit tegyek, ezért elkezdtem sírni. Iszonyatosan meg voltam rémülve, ám hirtelen arra eszméltem, hogy ez az egész csak álom volt, amiből Janice ébresztett fel. Hihetetlenül valósághű volt." "Visszaaludtunk, ám hamarosan újra felébredtem. Egy szellemet láttam pontosan magam előtt. Csak annyit mondtam: - Menj innen! - majd újra álomba merültem." Az éjszakai élmények egy másik közös vonása a testelhagyásos élmény volt, mint ahogy ez az alábbi férfi naplójából is kiderül. "Hajnali 3.30 körül egy hangra ébredtem fel. A szobatársam volt, aki éppen álmodott. Ahogy visszaaludtam, két női hangot hallottam a távolból. Nem sokkal ezután egy harmadikat hallottam suttogni, egész közel az ágyamhoz. Mikor azonban kinyitottam a szememet, nem volt ott senki." "Röviddel ezt követően nagyon furcsa álmot láttam. Az történt, hogy egy csoporttársam lefeküdt a mellettem levő ágyra. Mondtam neki, hogy ő nem ide tartozik, de mikor kinyitottam a szemem, senkit sem láttam. Visszaaludtam és újra álmodni kezdtem. Ez alkalommal az Oliver House folyosóin jártam. Az emeletről a földszintre tartottam. Aztán valakivel az ebédlőben üldögéltem, ott, ahol a vacsorát is elfogyasztottuk. A következő pillanatban újra a szobámban voltam." Az Oliver House-beli szellemkutatás eredményei többféle értelmezést, magyarázatot is megengednek. Az egyik ezek közül természetesen az, hogy ezek az eredmények csupán a véletlen szüleményei. Mint tudjuk, a vizsgálatban résztvevő diákok még csak kezdő parapszichológiai hallgatók voltak, akiknek még nem volt hasonló tapasztalatuk korábbról. Érthető tehát, hogy ezek a diákok izgatott várakozással néztek a kutatómunka elé. A túlzott izgatottság hajlamos elhomályosítani a parajelenségek valós érzékelését, úgy tűnik, hogy egyfajta pszichológiai tényező az, ami meggátolja, hogy sikeres eredményeket érhessünk el. Továbbá az, hogy valaki megismerkedjen az állítólagos szellemérzékenység alapjaival, ugyanannyi gyakorlás és fejlődés szükséges mint bármelyik más hétköznapi szakmához. Ami különösen nagy érdeklődést váltott ki a kezdeti tanulmány során, az az egyesített álombeszámoló volt, melyet az éjszakai feljegyzések alapján állítottak össze. A feljegyzéseket készítő személyek közel fele tett említést egy közös élményről, mely, a leadott anyagok alapján, a hagyományosan testelhagyásos élménynek nevezett jelenségre utalt. Ez az élmény egy olyan álom képében jelent meg melyben a résztvevő személy az Oliver House falain keresztül közlekedik. Egy másik élmény finoman utal bizonyos testelhagyásos élmények egyes epizódjaira, melyekben előfordulnak tiszta pillanatok is. Ezeket a tiszta periódusokat úgy jellemezték, mintha az álmodó felébredne az álmon belül és megérezné valaminek a jelenlétét a szobában. Mivel ezek a személyek, akik jelentették ezeket az álomélményeket, úgy emlékeztek vissza, hogy tudatában voltak annak, hogy álmukban saját szobájukban voltak (realitás szimuláció), hogy érzékeltek valakit a környezetükben aki valójában nem volt abban az időben ott. A bisbeei álomkutató élményeket vizsgálva talán megkérdezhetjük, "Lehet, hogy ezek az élmények nem mások, mint szimpla álominkubációk? Vagyis hogy az álmodók valami kollektív programozáshoz vagy önbeteljesítő profécizmushoz hasonlót tapasztalnak, mivel mindegyikük ugyanazon oknál fogva vett részt az Oliver House rejtélyének kutatásában, azaz, hogy valamilyen paranormális tevékenységnek legyen a tanúja. Más szóval, ha arra számítasz, hogy szellemekkel fogsz találkozni, akkor szellemekről fogsz álmodni. Talán egy bizonyos fokig az, hogy valaki miről álmodik, mit érzékel, esetleg mit lát lelki szemeivel, illeszkedik a hely a történetéhez ...