Menü
 
Mi valójában...
 
Linkek
 
huhúúúú
csak be ne s.z.a.r.j.a.k.!! :D
 
Achtung! Achtung!
Az oldalt folyamatosan frissítem! Nem fogok szólni hogy mikor mit, csak nézz körül és úgyis meglátod!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Történetek
Történetek : VIII. Henrik

VIII. Henrik

NightCore  2004.07.30. 16:32

Felvette a videokamera

Az 1514-ben épült Hampton Court-i kastély egyik biztonsági kamerája különös dolgot vett föl a mindenszentek ünnepe alatt. A képeken a palotaőrök szerint VIII. Henrik szelleme látható korabeli ruhában, miközben egyik kezével az egyik vészkijárat ajtajának kilincsét fogja. A felvételeket azért kezdték el visszamenőleg tanulmányozni, mert az ajtót állandóan nyitva találták, és erre senki sem tudott érdemleges magyarázatot adni. Az első napon az ajtó tárva-nyitva van, és csak a következő nap felvételén látható a Tudor korabeli palástba öltözött uralkodó, amint megjelenik, és éppen becsukja az ajtót. A harmadik nap szintén nyitva volt az ajtó, ám nem látható a jelenség. Ám ugyanezen a napon az egyik vendég azt írta a vendégkönyvbe, hogy épp ebben a szárnyban látott a kastélyban egy kóborló lelket. - Először az hittem, hogy valaki tréfát ?z velünk, és gyorsan szóltam a kollégáimnak - mondta James Faukes, aki először lett figyelmes a túlvilági jelenségre. - Mivel ők hordanak korabeli kosztümöt, megkérdeztük az összes palotavezetőt, ők eszelték-e ki ezt a rosszíz? tréfát, de senki nem vállalta magára. A képen egyébként látszik az arca is, és olyan fehér, hogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy ember. Terry O?Sullivan szerint a halottak napja környékén lesz?kül a határ a holt és az élő lelkek birodalma között: - Egyáltalán nem véletlen ez az időzítés, mert halottak napja körül sokkal több az ilyen jelenség, mint máskor. Ám meggyőződésem, hogy a feleségeit kivégző VIII. Henrik lelke nem is vándorolt át a túlvilágba, itt akar maradni szörnytettei színhelyén, és szerintem azt akarta, hogy ezúttal lássák is.

 
nem édes?!
kicsit szétálnak a szemei, de az még nem gáz...
 
hehhh...
Indulás: 2004-07-30
 
Pontos idő...
 
mondjatok valamit!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG